Immár az ötödik évada zajlik a Szabolcs-Tour Úszóverseny sorozatnak, amelynek 4. fordulójában március 25-én Újfehértóra látogatott a mezőny, a H2O Bár és Szabadidőközpont uszodájába, ahol a Fehértói Békák Úszóegyesület és a Sz.-Sz.-B. Megyei Úszószövetség szervezésében zajlottak a versenyek.
Balkány jött, látott, és nagyon simán hazavitte a három pontot, a megye III-as csapat pedig hozta a kötelezőt. Hétvégi ibrányi focikörképünk következik.
Hamarosan itt a tavaszi óraátállítás, ami az egyik legbiztosabb jele annak, hogy itt a tavasz. Idén a tavaszi óraátállítás március 26-án, vasárnap lesz, amikor is hajnali 2 óráról 3-ra kell átállítani az órákat.
Ibrány város polgármestere a 2011. évi CLXXXIX. Törvény 45. §-ában biztosított jogkörében eljárva a helyi önkormányzati képviselő-testület ülését 2017. március 27. (hétfő) 14.00 órára összehívja. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tárgyaló terem.
AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapja dátumaként. E jeles nap minden évben más és más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz alapvető szerepére. Ehhez kapcsolódóan játékos vetélkedőt szervezett az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum a helyi általános iskola és gimnázium diákjainak.
Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálatához, ha neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzetiségi vagy etnikai kisebbséghez való tartozása, fogyatékossága, életkora, egészségi állapota, vallási- vagy világmeggyőződése, politikai vagy más véleménye, anyanyelve, családi állapota, anyasága vagy apasága, szexuális irányultsága, nemi identitása, vagyoni helyzete vagy egyéb tulajdonsága miatt hátrányos megkülönböztetés éri!
A Rétköz értékeinek nyomában 2017. Vidékünk értékei – ahogyan én látom. Jelen fotópályázati felhívásra a Közép-Szabolcsi LEADER Egyesület fejlesztési területén elhelyezkedő 8 település valamelyikén élő felső tagozatos diákok jelentkezését várjuk.
Derekasan állták a sarat hétvégén az ibrányi labdarúgó csapatok. Idehaza a dobogós Tiszalököt, idegenben Fehérgyarmatot sikerült kétvállra fektetni. A labdarúgó Kelet Takarék megyei I. osztály és a megye III. mérkőzéseit játszották a hét végén.
Kedves leendő óvodások, családok! Az Ibrány Városi Óvoda két épületében ismerkedő, betekintő nyílt napot tart a leendő óvodások és családjaik számára. E napon lehetőség nyílik megismerkedni az óvodai csoportokban folyó neveléssel, az ott dolgozó óvónénikkel és dajka nénikkel.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal tájékoztatja az érintett szülőket, hogy a 2017-18-as tanévre az általános iskolai beiratkozásokra 2017. április 20-án (csütörtök) 8:00 - 19:00 és 2017. április 21-én (péntek) 8:00 - 19:00 között kerül sor.
Oldalak
Elhelyezkedés
Magyarország
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
4484 Ibrány, Árpád út 5-7.
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by
WeebPal.