Elkezdődött a kupakaland!

Ha egy picit nehezebben és a kelleténél több izgalommal fűszerezve, de sikerrel vette városunk labdarúgócsapata a Magyar Kupa megyei selejtezőjének első fordulóját. Mivel messzebb már nem lehetett volna menni, ezért Csenger ellen, idegenben játszottuk le az idény első tétmérkőzését.

Látogatás a hármasikreknél

Ibrány Város Önkormányzata nevében Trencsényi Imre polgármester és Bakosiné Márton Mária jegyző tett látogatást a mai napon a Fekete családnál abból az alkalomból, hogy a június 9-én született hármasikrek: Olivia, Viktória, Emilia már idehaza tartózkodnak és jó egészségnek örvendenek.

Nyereményjáték!

A TOP-2.1.3-15-SB1-2016-00039 „Ibrány belterület védelmét szolgáló vízelvezető-hálózat fejlesztése” projekthez kapcsolódóan nyereményjátékot hirdetünk, amelynek fődíja egy mosógép. A nyereményszelvényt megtalálja az Ibrányi Hírlap friss, júliusi számában!

Ismét 6 hónapos speciális tartalékos kiképzést indít a honvédség!

Szeptemberben folytatódik a speciális tartalékos katonák fél éves képzési programja: most is több száz jelentkezőt várnak a megyeszékhelyek toborzóirodái és a kormányhivatalok. A vírushelyzet miatt létrejött program júliusi indulásakor mintegy 400-an döntöttek úgy, hogy szeretnék kipróbálni magukat katonaként.

Figyelem, áramszünet!

Az E-on tájékoztatja az érintett utcák lakosságát, hogy szolgáltatásaik kiváló minősége és a biztonságos ellátás érdekében folyamatos korszerűsítést hajtanak végre hálózatukon. A tervszerű fejlesztések elvégzéséhez elengedhetetlen a szolgáltatás időszakos szüneteltetése. Ezért településünkön áramszünet várható az alábbi részeken, a következő időszakban:

Gumiabroncs leadás!

Tájékoztatjuk a város lakosságát, hogy 2020. augusztus 07-én (péntek) 07:00-16:00 óráig, 08-09-én (szombat-vasárnap) 08:00 -12:00 óráig, a szükségtelenné vált gépjármű gumiabroncsokat, ingyenesen leadhatják a  GAMESZ, Liliom utca 2. szám alatti telephelyén ideiglenesen felállított, gyűjtő konténerbe.

Pályázati felhívás!

Ibrány Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: ajánlatkérő), Ibrány közigazgatási területén a települési és nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését végző közszolgáltatót e pályázat alapján választja ki, ezért az alábbi felhívást teszi közzé:

Tájékoztató földi szúnyoggyérítésről

Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre. A kezelés pontos időpontja: 2020. július 30. napján (csütörtök), napnyugta utáni órákban. Rossz idő esetén a védekezés 2020. július 31-augusztus 1.napján, ugyanebben az időben kerül elvégzésre.

Meghívó

Ibrány Város Polgármestere Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 45. §-ában biztosított jogkörében eljárva a helyi önkormányzati képviselő-testület ülését 2020. július 27. (hétfő), 14 órára összehívja. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal – tárgyaló terem.

Egyenlő Bánásmód Hatóság augusztusi ügyfélfogadásai

Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálatához, ha neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzetiségi vagy etnikai kisebbséghez való tartozása, fogyatékossága, életkora, egészségi állapota, vallási- vagy világmeggyőződése, politikai vagy más véleménye, anyanyelve, családi állapota, anyasága vagy apasága, szexuális irányultsága, nemi identitása, vagyoni helyzete vagy egyéb tulajdonsága miatt hátrányos megkülönböztetés éri!

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.